Archivum - ‘Kard és Mágia’

A Tengerek Urai

Hétfő, június 15th, 2009

Lux Gábor

20 oldal, kalandmodul és háttér közepes szintű kalandozók számára.

Megannyi önálló világ! Azt mondják a tengerek szigeteiről, hogy nincs közöttük két ugyanolyan, és tíz élet sem volna elég mindet feltérképezni. Bár a mondás igazságát sokan kétségbe vonják, annyi bizonyos, hogy ki hajóra száll, elveszett birodalmak, megalomán zsarnokok és ősi romok felé veszi útját. A szigetek világában bármi, és bárminek az ellenkezője lehetséges. Ez a kiadvány tartalmazza öt jelentősebb és számos kisebb sziget leírását, valamint egy gyűjteményre való tengeri találkozás vázlatát. És akik mindnek legyőzik a kihívásait: nem mások ők, mint a tengerek urai!

A Tengerek Urai — letöltés (1,1 MB PDF)

Két év Fomalhauton

Hétfő, január 19th, 2009

Lux Gábor

2009. január 18.-án harmadik évébe lépett a Fomalhaut-kampányunk; nem az első a Kard és Mágia történetében, hiszen a rendszert először a Wilderlands of High Fantasy vidékein játszódó mesékre dolgoztam ki, de mindenképpen a leghosszabb: az első játékülést 2007. január 13.-án tartottuk meg. Azóta 32 alkalommal találkoztunk; ritkábban, mint igazán jó lett volna, de ezt tette lehetővé az egyre több munka meg a Pécs és Budapest közötti 240 km távolság. Ami itt következik, rövid „ünnepi” összefoglaló és visszatekintés: helyszínkeről, játékosokról, karakterekről és mondásaikról.

A játékosok:
Ács Gábor (Uwallah)
Bagdi Zsolt (Badi)
Faragó Kálmán (Premier)
Fehér László (Marvin)
Hartyándi Mátyás (Urban) (Ösztöndíjjal Kínában)
Izápy Gábor (Orastes)
L’Auné György (Narzugon)
Szabó Tamás (Szabtom) (Immár Krakkóban)
(more…)

A Menesztratosz-Iskola

Péntek, január 16th, 2009


Havasi Gábor

12 oldal, kalandmodul 3–4. szintű kalandozók számára.

A Menesztratosz-fivérek, Ormusz, Kramon és Romlosz, egy veszélyekkel teli élet után harciskola alapítása mellett döntöttek, ahol a tanítványok új ismeretek megszerzésén túl képességeiket is kipróbálhatják. Ám az egyik fivért ennél nagyobb ambíciók fűtik… A kalandhelyszín leírása két állapotban, bukása előtt és azt követően ismerteti az iskolát és a termeit benépesítő erőket. És ki tudja, valójában melyik a veszélyesebb!

A Menesztratosz-Iskola — letöltés (500 KB PDF)

Improvizáció és játékosi képességek: Ezerszemű Kang temploma

Csütörtök, november 20th, 2008

Faragó Kálmán és Lux Gábor

Ez a beszámoló a játékos szemszögéből mutat be egy szóló kalandot, amelyben Gwyddion (6. szintű harcos) bejut egy lezárt templomba, és a rá leselkedő veszélyek elkerülésével értékes kincsre tesz szert. A példát azért tartom érdekesnek ismertetni, mert röviden és viszonylag tisztán feltűnik benne a Kard és Mágia két fontos eleme: az elsősorban a játékos problémamegoldó képességeire építő játékmenet, valamint a mesélői improvizáció.
(more…)

Fomalhaut: regionális térképek

Csütörtök, november 20th, 2008

Lux Gábor

A Kard és Mágiában jelentős szerep jut a vadonban játszódó kalandoknak; a szabályok a kietlen vidékek felfedezésére több lehetséges megközelítést is ismertetnek. Fomalhaut kilenc régójának térképe olyan játékteret biztosít, amelyet a mesélő könnyen kitölthet saját anyagaival, kalandmodulokkal vagy akár a Kard és Mágia véletlen táblázatai által inspirált rövid ötletekkel és találkozásokkal. A térképek két szettben is elérhetők: mesélői térképekként és játékosoknak szóló, csak Fomalhaut földjeinek ismertebb részeit ábrázoló példányokként.

Az érintett területek:
- a Batrakasz
- Propyla
- Tridentosz
- Birám Othár Tengere
- Északi Vadon
- Thaszán
- A Smaragdszín Idolok Tengere
- Az Elveszettek Tengere
- Daoi Gynarcha Tengere

Fomalhaut mesélői térképei — letöltés (7,1 MB ZIP)
Fomalhaut játékosi térképei — letöltés (7,1 MB ZIP)

Sztrabónusz

Csütörtök, november 20th, 2008

Lux Gábor

12 oldal, kalandmodul 4–6. szintű kalandozók számára.

Egy ősi hadúr kincsekkel teli sírhalma! A hír szélvészként járja be a partvidéket, nem sokkal az emberhúsra éhes hiéna-emberek portyáiról szóló történetek után. De ha a kincsek olyan régóta a föld alatt nyugszanak, miféle csapdák, rémségek és talányok védelmezhetik őket, hogy még senki sem akadt nyomukra? Ki lesz az, aki szembeszáll majd egy rég halott elme ördögi ravaszságával? (No meg a hiéna-emberekkel…) Sztrabónusz labirintusa már eddig is számos életet követelt, és ember legyen a talpán, aki eligazodna hosszan rejtegetett titkain.

Sztrabónusz — letöltés (1,1 MB PDF)

Protorosz Szentségtelen Titkai

Csütörtök, november 20th, 2008

Hartyándi Mátyás

24 oldal, kalandmodul 1–3. szintű, a kihívásoktól vissza nem riadó kalandozók számára.

Amikor Telonész, a mestermágus síkokon túli expedícióra indul Protorosz kráter-erődjéből, egy becsvágyó de tapasztalatlan tanítványa olyan erőket szabadít el, amelyeket nem képes irányítani. Telonész rombadőlt palotájában és az alatta húzódó homályos termekben a régóta egymásra fenekedő frakciók között kitör a háború. Miközben a cro groniak degenerált népét belviszály tizedeli, a közeli Szkirónban időző utazók körében is lábrakap a hír, hogy a varázsló hajléka, ki tudja még meddig, őrizetlen. Az idő sürget, a tét pedig magas: a kráter mágikus kincsei és Telonész idegen dimenziókból szerzett különös értékei.

Protorosz Szentségtelen Titkai — letöltés (4,2 MB PDF)

Törött Puszták

Csütörtök, november 20th, 2008

Lux Gábor

20 oldal, háttér és kalandmodulok 3. szintű (kezdő) kalandozók számára.

A civilizációtól távoli pusztaságokban az erő az úr: aki fegyverrel, cselszövéssel vagy mágiával erősebbnek bizonyul másoknál, az birtokolja a vagyont és a hatalmat. De a hatalmasok és vagyonosok sem halhatatlanok, és a pusztaság mindannyiuknál erősebb. Ez a kiadvány tartalmazza egy pusztai erőd leírását, ahol az élelmes kalandozók menedékhez juthatnak és sötét ügyekbe keveredhetnek; több karaván és nemjátékos karakter leírását, akik erős szövetségesekké vagy kérlelhetetlen ellenségekké válhatnak… és két kalandmodult azoknak, akik összemérnék az erejüket a pusztaság hatalmával.

Törött Puszták — letöltés (2,1 MB PDF)

Áldozati Bárány

Csütörtök, november 20th, 2008

Havasi Gábor

12 oldal, kalandmodul 3. szintű (kezdő) kalandozók számára.

Horgasd kicsiny halászfalu párheti járóföldre Bakulan városától. A nyugodt és unalmas életet azonban furcsa eltűnések és rejtett ambíciók zavarják meg. Vajon mi rejtőzik a városi előkelők kényelmét szolgáló kúriában, és hová vezetnek a nyomozás szálai?

Áldozati Bárány — letöltés (1,1 MB PDF)

Fekete Vér

Csütörtök, november 20th, 2008

Lux Gábor

16 oldal, kalandmodul 3. szintű (kezdő) kalandozók számára.

A karakterek Pentasztadión városába érkezve különös jóslatról szereznek tudomást: a város isteneinek papjai egybehangzóan megjövendölték, hogy ezen az éjszakán idegenek pusztulást hoznak a városra, és romlást arra, aki a hajlékába engedi őket. A néma és kihalt városban másnap reggelig kell választ találniuk a baljós talányra - a kérdések kulcsa pedig egy gazdag villa, egy sötét terv, és egy fiatal lány, aki megdöbbentő eseményekbe keveredett.

Fekete Vér — letöltés (1,1 MB PDF)